Az állam feladata a civil társadalom támogatása

A lengyel kormány hisz abban, hogy a hogy a civil szervezetek építik a demokráciát, harcolnak az emberi jogokért, az élhető környezetért. De nemzetbiztonsági szempontból is kulcsfontosságú szereplők. Éppen ezért számos központi támogatási programot kezdeményez, amelyek végrehajtására egy külön intézetet hozott létre, amely egyben a szakmaiságot, a pártpolitikamentességet és civilbarát támogatást is biztosítja. Az intézet munkájáról és arról, hogy mit hasznosíthatunk a lengyel tapasztalatokból Michał Braun igazgatóval beszélgetett májusban Scsaurszki Tamás. A legfontosabb megállapítások következnek, a teljes interjú ide kattintva olvasható!

Scsaurszki Tamás:: Kérlek, írd le röviden az általad vezetett Nemzeti Szabadság Intézetet – Civil Társadalom Fejlesztési Központot? Mikor és milyen céllal jött létre?

Michał Braun: Nos, a történet a 2000-es évek elejére nyúlik vissza. Ez volt az az időszak, amikor a Szejm elfogadta a közhasznú szervezetekről szóló törvényünket. Lengyelországban van egy törvény az alapítványokról, van egy az egyesületekről, valamint egy közhasznúsági törvény, amely alapvetően meghatározza, hogy a civil szervezetek hogyan működhetnek együtt a kormánnyal, az önkormányzatokkal, hogyan kaphatnak pénz, illetve szabályozza az önkéntességet. Nem sokkal később létrehozták az első kormányzati programot, a Állampolgári Kezdeményezések Alapját (lengyelül FIO – Fundusz Inicjatyw Obywatelskich). Akkoriban az Alap a Munkaügyi és Szociálpolitikai Minisztériumon belül, a Civil Társadalom és Szociális Gazdaság Főosztályán működött. Ez volt az egyetlen, minden civil szervezet számára elérhető kormányzati támogatásosztó program. Természetesen a legtöbb minisztérium együttműködött a civil szervezetekkel, de saját, egyedi programjaik voltak: a Kulturális Minisztérium a kulturális tevékenységeket, a Sportminisztérium a sporttevékenységeket támogatta és így tovább.

Az Állampolgári Kezdeményezések Alapja volt az egyetlen, az egész civil társadalom számára elérhető program, amelynek főcélja az önkéntességet, az állampolgári aktivitást és a civil szervezetek fejlesztését előmozdító kezdeményezések finanszírozása volt. A program egyik fontos aspektusa az volt, hogy a szervezetek először fordíthatták a támogatás egy részét működési költségekre és kapacitásépítésre. Az Alap 8 millió eurós éves költségvetéssel indult, ami idővel 15 millió euróra nőtt. Akkoriban ez jelentős összeg volt, de a szervezetek közötti verseny is elég nagy volt. Amikor 10 évvel ezelőtt a jobboldali kormány (a JarosławKaczyński által vezetett Jog és Igazságosság Pártja) hatalomra került, úgy döntöttek, hogy létrehozzák ezt az intézetet, amelynek jelenleg én vagyok az igazgatója. A tervek szerint Civil Társadalom Fejlesztési Központnak kellett volna hívni, és az Erasmus Nemzeti Ügynökséget, vagy még pontosabban az Erasmus brüsszeli végrehajtó ügynökségét vették példaként. A pontos neve tehát Nemzeti Szabadság Intézet – Civil Társadalom Fejlesztési Központ, és ez egy kormányzati végrehajtó intézet, amely közvetlenül a Miniszterelnöki Hivatal alá tartozik.

Hogyan fogadta ezt a szektor?

Néhány civil szervezet tiltakozott, mondván, hogy nincs szükség erre az új intézetrere, attól tartva, hogy egy ilyen „központosítás” hiba, de sokan támogatták az ötletet. Úgy gondolom, hogy a koncepció önmagában jó volt, és egy szakosodott intézet jó megoldás. A kormány áttette a közhasznú szférát a Munkaügyi Minisztériumtól a Miniszterelnöki Hivatalba. Az elképzelés az volt, hogy szektorokon átívelővé tegyék, ami szintén jó irány.

Az első hiba az volt, hogy a szociális gazdaságot a Munkaügyi Minisztériumnál hagyták. Tehát az összes, a szociális gazdasággal, a szövetkezetekkel stb. kapcsolatos kezdeményezés ott maradt. Úgy gondolom, hogy még mindig szenvedünk ettől a hibától, mert a szociális gazdaságot és a civil társadalmat két különböző minisztérium támogatja. A két rendszer jelenleg szinte egyáltalán nem fedi egymást, pedig valójában célcsoportjuk szinte azonos.

Az intézet létrehozásának valódi szándékai hamar kiderültek, amikor a kormány azt akarta, hogy az intézet irányítsa a Norvég támogatási programot. Nagy összetűzés alakult ki a jobboldali kormány és norvég kormány között, mivel a lengyel kormány ellenőrizni akarta a forrásokat, Norvégia pedig ezt nem engedte. Így közel két évig szünetelt a norvég támogatások folyósítása. Végül Norvégia úgy döntött, hogy a programot Brüsszelen keresztül irányítja, és megkerüli az intézetet.

Ezután a kormány úgy döntött, hogy létrehoz néhány új finanszírozási forrást az FIO-n kívül. Létrehozták a Civil Társadalmi Szervezetek Fejlesztési Programját (lengyelül PROO – Rządowy Program Rozwoju Organizacji Obywatelskich). És azt kell mondanom, hogy az ötlet zseniális volt, ezt a civil szervezetek már évek óta várták! Először is, módosították a szerencsejátékról szóló törvényt, és az új törvény a befizetett adó 4%-át egy speciális alapba utalta, amely a PROO-t finanszírozza. Ez volt az első és még mindig az egyetlen program, amely kapacitásépítést finanszíroz. Jelentős különbségek vannak a két program között. A PROO célja, hogy a szervezeteket erősebbé, függetlenebbé tegye. Tehát a támogatásból lehet alkalmazottakat felvenni, adománygyűjtő kampányokat indítani, adománygyűjtőket alkalmazni, irodát vásárolni, autót vásárolni. És így tovább. Ezen felül 100 000 eurós támogatást nyújt 2–3 éves projektekhez, amelyek felkészítik a szervezeteket alaptőke létrehozására. A PROO program részeként kis összegű sürgősségi támogatás is rendelkezésre áll civil szervezetek számára. Például ha beázik az iroda, vagy csőtörés van, vagy váratlanul tönkremegy az alapítványi jármű, akkor gyorsított eljárás keretében 5 000 eurós támogatást kaphat, amivel a elvégezhetik a szükséges javításokat. Vannak támogatások nemzetközi tevékenységekre is, amelyek lehetővé teszik, hogy finanszírozzák helyi, országos vagy nemzetközi rendezvényeken való részvételt. A FIO-ban a kedvezményezettek igényeire reagál az állam, a PROO-ban pedig a szervezetetek szükségleteire. Ezután a kormány további programokat indított. Például lett egy országos cserkészprogram, ami szintén nagyon jó. Különleges is, mert csak hét szervezet pályázhat rá. Van egy speciális akkreditációs rendszer, jelenleg hét szervezet felel meg neki. A programot a köztársasági elnök irányítja, a közel 10 millió eurós költségvetést a cserkészek számának arányában osztják szét közöttük. Fontos megemlíteni, hogy az FIO-ban és az Ifjúsági Alapban van egy fontos költségvetési tétel, amely a továbbadományozásra szolgál. Ezt egyre gyakrabban használjuk. Tehát Lengyelország minden régiójában kiválasztunk egy civil szervezetet, és támogatást adunk nekik továbbadásra. Adunk nekik mondjuk 500 000 eurót, amit ők aztán kis szervezeteknek vagy ifjúsági tanácsoknak stb. adnak tovább. Ez is egy olyan dolog, amit szintén csinálunk.

Mekkora a költségvetése az Intézetnek?

Az FIO költségvetése évente nagyjából 20 millió euró, a PROO-é közel 15 millió euró, a Cserkészprogramé pedig körülbelül 10 millió euró. Ezenkívül létezik egy Ifjúsági Alap, amely támogatást nyújt a fiatalok társadalmi szerepvállalását célzó kezdeményezéseknek; ennek költségvetése körülbelül 5 millió euró. És ott van még a skandináv felnőttképzési koncepció, a népi felsőoktatás. Szóval erre is van egy program. Ezen felül létezik a Mesterségek Alapja, amely a céheket, a hagyományos vállalkozók szövetségeit támogatja.

Összesen tíz program van, és az Intézet tavalyi költségvetése körülbelül 80–90 millió euró volt. Ez elég sok, de még mindig nem annyi, amennyire szükség lenne.

Van még egy fontos dolog, amit eddig nem említettünk: az Intézet egyáltalán nem hoz létre programokat. Mi azokat a programokat irányítjuk, amelyeket a kormány, a Miniszterek Tanácsa hív életre a civil társadalom fejlesztésére, mint például a FIO vagy a PROO. A kormány az ország legfőbb politikai szerve, mi végrehajtó intézet vagyunk.

Hogyan néz ez ki a gyakorlatban? Például a Miniszterek Tanácsa azt mondja, hogy civil társadalomfejlesztési programot szeretnénk, és kérjük, intézzék el a többit. Vagy konkrétabbak, és azt mondják, hogy a vidéki kis civil szervezeteket szeretnénk támogatni. Milyen szintű döntéseket hoztok ti?

Van egy miniszter, aki az Intézet felügyeletéért és a civil társadalom fejlesztéséért felel. Általában ő kezdeményezi a programokat. Tavaly például elindult egy új program, a „Helyi közösségek ereje” elnevezésű kezdeményezés, amely a 100 000 lakosnál kisebb városokban működő kis szervezeteknek szól. 10 – 12 – 15 ezer eurós, kis összegű támogatásokat ad a program, a fő hangsúly a közösségi rezíliencia, a válságkezelés és a civil társadalom háborúban betöltött szerepének erősítése és támogatása volt. Ezután a Miniszterek Tanácsa szavazott, elkülönített egy bizonyos összeget, amelyet nekünk adtak, és mi kidolgoztuk a szabályokat. Programjaink többsége többéves, ami lehetővé teszi számunkra, hogy előre tervezzünk és többéves támogatásokat nyújtsunk.

Van még valami, amit a Nemzeti Szabadság Intézet csinál?

Igen. Az Intézet működteti a Közhasznú Szervezetek Osztályát. A közhasznú szervezetek az egész szektor nagyjából 10%-át teszik ki, és nekik a bíróság engedélyezi, hogy gyűjtsék a személyi jövedelem adó 1,5%-át. Mivel közpénzt kapnak, részletesebb jelentéseket kell benyújtaniuk. Mi vagyunk azok, akiknek jelentést tesznek. Mi felügyeljük őket, és szükség esetén visszakövetelhetjük a pénzt, ha problémákat látunk a források felhasználásában. Bíróság elé citálhatja őket, hogy visszavonják közhasznú státuszukat. Tehát ez is az Intézet alaptevékenységéhez tartozik.

Kiadványokat jelentetünk meg, kutatunk és rendezvényeket szervezünk, például konferenciákat a civil társadalomról.

A problémák azért kezdődtek, mert az intézetet úgy tervezték, hogy az igazgató a folyamat bármely szakaszában manipulálhassa azt. Alapvetően a kezdetektől fogva a PiS-kormány azt állították, hogy a korábbi kormányok csak baloldali liberális szervezeteket támogattak és az ő feladatuk, hogy valódi, hazafias jobboldali szervezeteket támogassák és megerősítsék.

Véleményed szerint igaz volt ez a narratíva?

Természetesen egyáltalán nem volt igaz. 1989 után számos kormányunk volt, köztük olyan is, amelyet a PIS vezetett, és mindegyik támogatta az összes szervezetet. 2015 után olyan rendszert hoztak létre, amely egyrészt – ahogy mondták – támogatta a jobboldali, hazafias szervezeteket, másrészt átláthatatlan volt. Az Intézetnek van egy tanácsa – néhány tagot civil szervezetek jelöltek, másokat a miniszter. De először is a miniszter döntötte el, melyik civil szervezet vehet részt a jelölésben. A civil szervezeteknek kisebbségi szavazati joguk volt. Aztán az egész rendszert úgy tervezték meg, hogy minden szakaszában manipulálható legyen.

Röviden összefoglalva a következőképpen működött: az első probléma az volt, hogy nem határoztak meg pályázati feltételeket a pályázókra nézve, azaz bármelyik civil szervezet pályázhatott. Így néha 150 000 eurót adtak működési költségekre és kapacitásépítésre olyan szervezeteknek, amelyeket csak néhány héttel a beadási határidő előtt alapítottak. Ezután nyílt pályázatot hirdettek szakértők számára, körülbelül 500 szakértő jelentkezett és került be az adatbázisba. Az intézet igazgatójának belátására bízták, hogy melyik szakértő melyik pályázatot értékelje. Így voltak olyan szakértők, akik több száz pályázatot értékeltek, és voltak olyanok, akik véletlenszerűen kaptak néhány pályázatot. Természetesen az volt a cél, hogy ha az igazgató 100%-os pontszámot akart egy pályázatnak, azt olyan szakértőknek adja, akik vagy a párt tagjai voltak, vagy a miniszterelnök alkalmazottai, kollégái vagy családtagjai. Felkészületlen szervezetek, amelyeket a PIS-hez kapcsolódó emberek hoztak létre, és amelyek pályázatát felkészületlen szakértők értékelték, nagy összegeket kaptak a pénzünkből.

Az alapítványi alaptőkével még rosszabb volt a helyzet. Az elképzelés az volt, hogy 100 000 eurót kaphat egy civil szervezet, hogy felkészüljön az alapítőke létrehozására, kidolgozza az adománygyűjtési stratégiáját és így tovább. Több mint 50 NGO kapott ilyen támogatást, és csak egy döntött úgy, hogy létre is hozza a szervezet alaptőkéjét. És végül még az az egy szervezet sem valósította meg. Ez volt a legegyszerűbb módja annak, hogy 100 000 eurót szerezzenek, majd a jelentésben azt írták, hogy mindent megtettek, de sajnos egyetlen cég sem akart pénzt adni.

Természetesen támogattak sok jól sikerült civil kezdeményezést is, de ha megnézzük a legnagyobb összegeket kapó szervezetek listáját, mindegyikük kapcsolatban állt a kormánypárttal.

Megszakíthatlak egy pillanatra? Pontosan ezt tette a magyar kormány is. Tehát a „mi FIO-nk” nagyon kis összegeket, 1-2 ezer eurós támogatást juttatott “igazi” civil szervezeteknek, miközben a Fidesz-kormányhoz közeli szervezetek ennél sokkal nagyobb támogatásokat kaptak. Ráadásul a kormány további, nagy költségvetésű programokat is indított, amelyek nagy része a barátokhoz, rokonokhoz, pártpolitikai tevékenységet végző civil szervezetekhez került. Érdekes megfigyelni a lengyel és a magyar kormány nagyon hasonló gyakorlatát.

Szóval mit változtatott a 2023-ban hatalomra került új kormány, miután? Honnan tudjátok, hogy kijavítottátok a hibákat? Honnan tudjátok, hogy jó munkát végeztek? Milyen tanácsot adnál a magyar civil szervezeteknek és az új magyar kormánynak?

Először is, az intézet létrehozásáról szóló törvény kimondja, hogy az igazgató ötéves mandátummal rendelkezik, és nagyon nehéz őt elbocsátani. Így a választások után a Miniszterelnöki Hivatalban kezdtem dolgozni az Intézetért felelő. Három hónap múlva pedig elegendő bizonyítékot gyűjtöttünk az igazgató elbocsátásához. Engem neveztek ki megbízott igazgatónak, és nyílt pályázatot hirdettünk az igazgatói pozícióra. Egy nagyon bonyolult, öt lépcsős eljárás során 10 másik pályázóval versengve nyertem el a posztot.

Ezután megváltoztattuk az intézet tanácsát is. Először is nyílt felhívásban toboroztuk a tanács tagjait. Olyan civil szervezeteket kerestünk, amelyek valamilyen formában részt vettek a kormányváltásban, illetve olyan szervezeteket és személyeket, akik valóban képviselik az ágazatot. Ezen felül a miniszter lemondott a tanácsban lévő néhány helyről a civil szervezetek javára, hogy a civil szervezetek képviselői többséget alkossanak a tanácsban. És itt jön az első tanácsom: ismerjük be, hogy a rendszer politikai beavatkozástól való védelmének egyetlen módja a civil társadalom általi felügyeleti rendszer és a nagyon átlátható szabályok létrehozása. Célunk az volt, hogy a rendszert a lehető legátláthatóbbá és legigazságosabbá tegyük. Ezért a tanácsban a helyek többségét civil szervezeteknek adtuk, és a valóban független civil szervezeteket, a legnagyobb szövetségek képviselőit vontunk be a tanácsba. A tanács azért fontos, mert nem csupán tanácsadó szerepet tölt be, hanem minden programra vonatkozó pályázati felhívást és minden programra vonatkozó irányelvet is jóvá kell hagynia.

A következő fontos lépés az volt, hogy elbocsátottuk az összes szakértőt, és létrehoztunk egy új szakértői csoportot a pályázati űrlapok értékelésére. Nyílt pályázatot hirdettünk, minden szakértőnek meg kellett felelnie a minimális kritériumoknak, a felvételi rendszer kritériumainak, megfelelő tudással kell rendelkezniük – és mindezeken túl folyamatos képezzük őket. Ezután értékelhetnek. Ezt minden program előtt megismételjük, hogy jobbá tegyük a rendszert. Minden pályázati felhívásnál azon dolgozunk, hogy a rendszer egyre hatékonyabb legyen.

Amikor megkapjuk a pályázatokat, nagyon átlátható módon jelöljük ki a pályázatokhoz a szakértőket. Ez egy algoritmus, de a tanács valamelyik tagjának felügyelete mellett történik. Így a civil szervezetek élőben láthatják, amikor az algoritmus elosztja a pályázatokat közöttük. Ezután közzétesszük a dokumentumot arról, hogyan történt ez. Majd két szakértő pontoz minden egyes pályázatot. Ha nagy a különbség a pontszámaik között, egy harmadik szakértő is pontoz. Ezt követően egy bizottság hagyja jóvá az eredményeket. Minden civil szervezet jelentkezhet ebbe a bizottságba. Végül véletlenszerűen választunk ki embereket azok közül a civil szervezetek közül, amelyek felügyelni szeretnék a folyamatot. Végül pedig közzétesszük az eredményeket.

Hogyan kezelitek az összeférhetetlenséget?

Számos eljárást vezettünk be, különösen az összeférhetetlenség ellen. Felettünk a Legfőbb Számvevőszék áll, amely a közpénzek törvényes elköltését ellenőrző legfőbb állami szerv. Ők rámutattak sok olyan dologra, amit meg kellett változtatnunk. Például minden szakértőnek alá kell írnia az összeférhetetlenség hiányáról szóló nyilatkozatot. Ha megszegik, bírságot kell fizetniük, és soha többé nem kaphatnak pontokat. A korábbi kormány alatt ez nem így volt. Voltak olyan esetek, amikor bizonyítottan összeférhetetlenség állt fenn, és a szakértők mégis újra és újra értékeltek. Most már egyes programoknál egyáltalán nem lehet szakértő az, akinek a szervezete pályázik. És nem lehet a programot felügyelő bizottság tagja az, aki egy pályázó szervezet kurátora vagy vezetőségének tagja. Így kerüljük el a korrupciót. A rendszert úgy alakítottuk ki, hogy senki, beleértve engem is, mint igazgatót, ne tudja semmilyen ponton befolyásolni a döntéseket.

De még mindig vannak kihívások. Például egyes szakértők optimistábbak (és magasabb pontszámokat adnak), mások pesszimistábbak (alacsonyabb pontszámokat adnak). Néhányan kritikusabbak, mint mások. Tehát olyan programoknál, mint az FIO, ahol nagyon sok pályázat érkezik, és szinte 95%-os pontszámra van szükség a támogatás elnyeréséhez, ez a rendszer gyenge pontja. Minden alkalommal, amikor továbbképezzük a szakértőket, újabb intézkedéseket vezetünk be. Néha megkérjük a szakértőket, hogy találkozzanak és konzultáljanak egymással. Megosztják egymással a véleményüket, és szerintem ez a legjobb megoldás. De egyes programokban ez nem lehetséges, mivel túl sok pénzt költünk a szakértőkre, és a rengeteg pályázati űrlap miatt az időnk is korlátozott. Az átláthatóság az egyik ígéret volt, amit a kormány tett, amikor átvettük a hatalmat.

Én az időm egynegyedét a projektek végrehajtásának és adminisztrációjának ellenőrzésével töltöm. Ha indokolt, felszólítjuk egy-egy civil szervezetet, hogy adja vissza a pénzt.

Szóval helyszíni látogatásokat is tesztek, vagy csak a jelentések alapján ellenőrzitek a projekteket?

Igen, helyszíni látogatásokat is teszünk. Először is, a legtöbb szervezet többéves, kétéves vagy hároméves, támogatásban részesül. Mindig egy évre kapnak támogatást, majd be kell nyújtaniuk egy időközi jelentést, és csak ezek elfogadás után kapják meg a következő részletet. Ha valami nem stimmel, vagy problémákat látunk a szervezetnél, vagy valami nem világos számunkra a jelentéstételi szakaszban, vagy a szervezet új, akkor helyszíni és ellenőrző látogatásokat teszünk. Ezzel inkább a szervezet támogatására a célunk és nem az ellenőrzés. Néha visszakérjük a pénzt, ha látjuk, hogy nem a megfelelő módon költötték el. A projekt befejezése után öt évig pénzügyi ellenőrzéseket is végezhetünk. A korábbi években voltak esetek, amikor lakásokat, irodákat, autókat stb. vásároltak. Ezek közül néhány jól megtervezett volt, és civil szervezetek használták, de mások sajnos nem. A lényeg itt egyszerű: nem lehet civil szervezetet alapítani, és azonnal támogatást kapni iroda vásárlására – ilyen segítséget csak azoknak szabad nyújtani, akik már régóta érdemi tevékenységet végeznek. Voltak olyan esetek is, amikor kis, politikai kapcsolatokkal rendelkező civil szervezetek irodákat tartottak fenn, amelyeket nem tudtak fenntartani és ahol nem folyt tevékenység. Most visszaköveteljük az ilyen támogatásokat, ha a civil szervezetek nem használják az irodákat.

Foglalkozzunk most átfogóbb kérdésekkel. Hogyan írnád le ezeknek a programoknak a jelentőségét a lengyel civil szervezetek számára? Más szemszögből nézve: miért akarnának a civil szervezetek a központi kormánytól támogatást kapni?

Úgy gondolom, hogy egy olyan intézet, mint a miénk, sokkal hatékonyabb, mint ha ezek a programok egyes minisztériumoknál lennének, mert mi a civil társadalommal való együttműködésre szakosodtunk. Sok munkatársunknak van tapasztalata a civil társadalomban. Valahol a minisztériumok és a szervezetek világa között helyezkedünk el. A minisztériumok általában sokkal formálisabbak és nagyon nagy struktúrák, számukra a civil szervezetek csak egy ügyfél a sok közül, és így a döntéseik sokkal több időt vesznek igénybe. Úgy gondolom tehát, hogy a végrehajtó intézet okos ötlet. De a legfontosabb dolog, ha úgy tetszik, a feltétel, a civil társadalom általi felügyelet. Tehát ez az egyik dolog.

Az egyértelmű, hogy a civil szervezeteknek miért van szükségük pénzre, de talán érdekesebb, hogy a kormány miért hozott létre egy központi alapot a civil társadalom támogatására.

Igen, kérlek, mondd el, miért fontos a lengyel kormány számára, hogy erős civil társadalom legyen!

Úgy véljük, hogy a civil társadalom védi a demokráciát és a demokráciáért küzd. Még olyan watchdog kampányokat is finanszírozunk, amelyek a kormányunt ellenőrzik. Fontos számunkra, hogy olyan szervezeteket finanszírozzunk, amelyek a mi munkánkat is felügyelik. Mert ez a demokrácia. A lengyel kormány nemzetbiztonsági okokból is támogatja a civil társadalmat. Tudjuk, hogy a civil szervezetek voltak az elsők az ukrán határon, amikor kitört a teljes körű invázió. Ők voltak az elsők, akik segítséget nyújtottak, amikor tavaly szörnyű árvizek voltak, és így tovább. Számunkra tehát egyértelmű, hogy nagyon fontos támogatni a civil társadalmat.

Őszintén szólva, ez talán nagyon alapvetőnek tűnik számodra, de nagyon jó hallani, hogy a lengyel kormány felismeri: a civil szervezetek olyan rendkívül fontos munkát végeznek, amit a kormány egyáltalán nem tud elvégezni, vagy ha mégis, akkor sem olyan jól, mint a civil szervezetek.

Igen, a kormányunk tisztában van azzal, hogy a civil társadalom védi a demokráciát, harcol az emberi jogokért, az ökológiaért és így tovább. De a nemzetbiztonság szempontjából is kulcsfontosságú szereplő. És ez valóban döntő jelentőségű.

Az is fontos, hogy minden programban a támogatás egy részét – 20%-tól (FIO, Ifjúsági Alap) szinte 100%-ig (a PROO-ban) – kapacitásépítésre kell fordítani. Tehát nem csak arról van szó, hogy pénzt adunk a civil szervezetnek, hogy tegyenek valamit a köz érdekében, szervezzen képzést vagy konferenciát. Arról is szó van, hogy a szervezet a projekt után erősebb legyen, mint a projekt előtt. Mert azt akarjuk, hogy civil szervezeteink civilek legyenek, vagyis ne függjenek a kormánytól. Ezért most nem csak a civil szervezetek támogatására koncentrálunk, hanem egy adománygyűjtő szakemberek egy csoportjával, jótékonysági szervezetekkel, vállalatokkal is együttműködünk egy filantrópia fejlesztési stratégia kidolgozásán. Tényleg, szeretnénk közösen finanszírozni és támogatni a filantrópia fejlődését. A jótékonyság, a filantrópia a Cseh Köztársaságban az egyik legfejlettebb egész Európában, és mi is ezt célozzuk meg.Tehát egyrészt valóban erősebbé akarjuk tenni a szervezeteket, szeretnénk, ha a szervezetek jobban képesek lennének állami és magánforrásokhoz jutni, de azt is szeretnénk, ha a magánadományozók jobban tudatában lennének annak, hogy szükség van a civil szervezetek támogatására. Ez tehát nagyon-nagyon fontos.

Ez nagyon jól hangzik! További kérdéseket is szívesen feltennék, de ezt a beszélgetést szeretném lezárni, mert tudom, hogy elfoglalt ember vagy. Elmondta, miért akarja a lengyel kormány egy központi támogató alapon keresztül támogatni a civil szervezeteket, de miért jó a civil szervezeteknek egy központi alap? Mit mondjunk mi, magyar civil szervezetek az új magyar kormánynak, miért tartsa meg a központi állami támogatási alapot?

A civil szervezeteknek nyújtott központi kormányzati finanszírozás a kormány egyik eszköze a civil társadalom építéséhez. A helyi önkormányzatok is ezt teszik, de szükség van országos, rendszerszintű beavatkozásokra is. Egy ilyen intézet vagy mechanizmus támogathat olyan szervezeteket, amelyeknek a kedvezményezettjei különböző közösségekből származnak, nem csak egy régióból vagy egy helyi közösségből. Támogathat olyan innovációkat és kezdeményezéseket, amelyek kívül esnek a helyi önkormányzatok feladatkörén. Harmadszor, „példát mutathat” azzal, hogy olyan tevékenységekre hoz létre alapokat, amelyeket más felek még nem vállaltak – 2025-ből származó példa erre a „Helyi közösségek ereje” program, amely 18 millió eurót juttatott kis civil szervezeteknek városokból és vidéki területekről (100 000 lakos alatti településekről) reziliencia- és polgári védelmi tevékenységek céljára. Tapasztalatainkat, szakértői hálózatunkat és még sok más tényezőt figyelembe véve számos minisztériumot is támogatunk a civil szervezetekkel kapcsolatos saját politikájuk kidolgozásában. És van még egy ok: a forrásokkal való éveken át tartó visszaélés után újraépítjük a kormányzati finanszírozásba vetett bizalmat, és visszaszerezzük a visszaélésszerűen felhasznált pénzeket.

Mindazonáltal érdemes fenntartani egy ilyen intézményt, feltéve, hogy a civil társadalommal közösen alakítjuk ki, bevonjuk a civil szervezeteket a folyamatba, és döntéshozói szerepet biztosítunk számukra a mechanizmusok működtetésében.